Földünk megmentésére építenek a középiskolai csapatok a 2019-es Somogy megyei „Aludj máskor!” 24 órás vetélkedőn.

2032-t írunk, a Föld erősen túlnépesedett, és a nem megújuló energiaforrások használata,
valamint a környezetszennyezés miatt a bolygó lassan haldoklik. 
A folyamat még visszafordítható: tudósok becslései szerint az országok összefogásával, globális
mértékű változtatással elérhető, hogy fenntartható állapot uralkodjon ismét szeretett bolygónkon.
Az emberiség megmentésére is van lehetőség, ugyanis a NASA egyik felderítő robot repülőgépe
egy a naprendszer szélén lévő meteorrajba keveredve egy fekete lyukba került, és onnan különös
módon egy új naprendszerbe jutott. Ott felfedezett egy a Föld adottságaival rendelkező kék
bolygót, mely légköre és természeti kincsei alapján teljesen lakhatónak tűnik, viszont értelmes
élet nyomaira még nem akadtak a planétán. Ha ez a bolygó valóban alkalmas folyamatos emberi
tartózkodásra, a Földön élők felének áttelepítésével megmenthetjük otthonunkat és az
emberiséget is. Csak egy a bökkenő: landoláskor a NASA elvesztette a kapcsolatot a
robotrepülővel.
Felfedező hajókat indítanak az új égitest felmérésére, hogy meggyőződjenek a biztonságos
betelepítés feltételeiről és a planétán rendelkezésre álló lehetőségekről. Amennyiben sikerrel
járnak, az új bolygón elkezdődhet a népesítés. A letelepedés során elsődleges cél lesz, hogy
kizárólag megújuló energiaforrásokat felhasználó technológiákat, eszközöket, ezáltal
fenntartható életformát vigyünk a bolygóra.
A felfedezőhajók kezében van tehát a Föld sorsa!