Advent második vasárnapján került sor arra a kirándulásra, amelyet már ősz óta terveztünk az Ifikör fiataljaival. Az alapötlet az volt, hogy nézzük meg együtt a Terror Háza Múzeumot, amely az 1956-os eseményeknek állít emléket. Majd ahogy telt az idő, és közeledett a karácsony a komoly kiállításlátogatás mellé egy vidámabb programot is elterveztünk, a budapesti karácsonyi vásár meglátogatását.
December 8-án, szülőkkel és néhány felnőtt kíséretében 25 nagybajomi fiatallal érkeztünk Budapestre az Andrássy útra, ahol a másfél órás tárlatlátogatás után mindenki kicsit megdöbbenve és elgondolkozva állt a múzeum előterében. A kiállítás megrázó módon egészítette ki ismereteiket a 63 évvel ezelőtti történelmi eseményekről.
Ezután egy kellemes sétával átmentünk a Vörösmarty térre, ahol mindenki vidáman vetette bele magát a karácsonyi forgatagba.
A Terror háza majd karácsonyi hangulat, amely áradt Budapestből Márai sorait juttatta folyton eszembe:
„MENNYBŐL AZ ANGYAL – MENJ SIETVE
Az üszkös, fagyos Budapestre.
Oda, ahol az orosz tankok
Között hallgatnak a harangok.
Ahol nem csillog a karácsony.
Nincsen aranydió a fákon,
Nincs más, csak fagy, didergés, éhség.
Mondd el nekik, úgy, hogy megértsék.
Szólj hangosan az éjszakából:
Angyal, vigyél hírt a csodáról.”
Köszönjük a fiataloknak, szülőknek, kísérőknek, hogy velünk jöttek erre a tartalmas kirándulásra!
Rázsits Veronika
[FGAL id=13718]





Hagyj üzenetet