Idén egy nagyobb volumenű fásításra és virágosításra nyílt lehetőség az Iskola közben. Az „ALTERNAIV” Ifjúsági és Kulturális Egyesület pályázott, és 2 millió forint összegű támogatást nyert a MOL-Új Európa Alapítvány „ZÖLD OÁZIS” pályázatán.
Az egyesület a támogatásból tavasszal felújította az Iskola köz sétányán található virágágyásokat, ahova 400 db évelő virág került kiültetésre az általános iskolások és a közterületen a közmunkaprogramban dolgozók segítségével. A virágokban nyáron már gyönyörködhettek az arra közlekedők. Ősszel pedig a sportcsarnok parkolója köré 40 db őshonos hársfa ültetésére került sor az iskola diákjainak és az önkormányzat dolgozóinak közreműködésével.
A program célja a felmelegedő klímához történő alkalmazkodás zöldítéssel, árnyékolással, és mindezekkel együtt a városkép javítása. Köszönjük mindenkinek a munkáját, a „Nagybajomért” Közalapítvány támogatását a növények ültetéséhez használt tápanyag beszerzéséhez. Reméljük, a parkolók mellé ültetett fák idővel árnyékos helyet biztosítanak a parkoló autók és a közösségi rendezvényeken részt vevők számára.







Hagyj üzenetet